2020.03.22.
Első fejezet
Már vagy egy hete, (pontosan 2020.03.14.,) hogy a diákok számára bejelentették az online tanulást, ami azt a célt hívatott szolgálni, hogy mi fiatalok, ne terjesszük a vírust. Hiszen rendben van, hogy nem vagyunk a veszélyeztetettek között, de átadjuk egymásnak és az iskola társunk haza viheti a nagymamájának, aki már igenis a veszélyeztetett kategoria. Emiatt a szórakozó helyek, a színházak, a könyvtárak bezártak és azok az üzletek amik nem élelmiszerboltok vagy gyógyszertárak, 15:00-kor bezárnak. Apukámon kívűl a hétköznapokon senki nem megy a családomból sehova. Ő is csak dolgozni megy, de mivelhogy mezőgazdasában dolgozok és ott is egy traktorban ül nincs nagy valószínűsége annak, hogy megfertöződne. Anyukámat nem rég műtötték szóval, ő dolgozni se jár. Öcsém (10 éves, 4.-es) a szomszéd vele egyidős kisfiúval se játszhat, egyedül focizik a ház előtt vagy a számítogép, xbox előtt lelhetünk rá. A húgom (14 éves, 8.-os) azon kívűl, hogy nem bandázhat, neki a legrosszabb. Pénteken (2020.03.20.) volt a tabló fotózáson, de az se biztos, hogy júniusban lesz ballagásuk, a 8.-osok és 12.-esek helyzete a legbizonytalanabb. Végül én (16 éves, 10.-es), félig meddig nem mondtam igazat, én a hátköznapokban is kiteszem a lábam a lakhelyemről. Naponta egyszer elmegyek elviszem a kutyánkat sétálni. Viszont falú lévén nem nagyon találkozok senkivel, főleg, hogy az erdő mellett sétáltatom a kutyát. Hetente egyszer megyünk a közeli városba bevásárolni, akkor se az egész család. Szóval igen, mi óvatosak vagyunk, sok emberrel ellentétben. Az idősek egy nagyobb része, akiknek legfőbb érdekük lenne az otthon maradás, sajnálatos módon nem teszik meg. Ugyan úgy elmennek piacra, bevásárolnak, mászkálnak össze vissza. Mint a kisgyerek akinek azt mondtad, hogy maradjon nyugton. Azért sem.
